Rólam

Harkányi Zsuzsa vagyok, közgazdász, coach, tréner, szervezetfejlesztési tanácsadó.

Legfőbb célom, hogy felhívjam a figyelmet: manapság a legjobb befektetés az önismeret, önmagunkba és fejlődésünkbe befektetett tiszta energia, ami kivétel nélkül mindig megtérül, hisz sokkal többre vagyunk képesek, mint azt gondoljuk!  

Az önismeretet járók már jól tudják, hogy a vágyott célért, pozitív változásért tenni, cselekedni kell! Nem elég az elmélet, a szavak és a tudás csak úgy önmagáért. Gyakorolni kell sokat, sőt ér hibázni, és annak tapasztalatából újra és újra nekiállni, csinálni, nem feladni. Néha megállni és visszatekinteni az elért sikerekre, értékelni még a legkisebbeket is. 

Valahogy így működik a fejlődő szemléletmód (growth mindset) ami azért elég izgalmas, mert önmagunk felülmúlása, a régi rögzült dolgaink elengedése, lelki erőnk tudatos fejlesztése egy sokkal érdekesebb életet kínál és képesek leszünk kiemelkedni a szürke hétköznapok monotonitásából. Ezen a csodálatos fejlődési úton leszek segítségedre. 

Szakmai életutam

Pályámat közgazdászként kezdtem, két fővárosi közszolgáltatónál, összesen 13 évet töltöttem nagyvállalati környezetben kontrolling, szervezetfejlesztés, teljesítmény- és változásmenedzsment, HR-fejlesztés szakterületeken, ebből 6 év vezetői tapasztalatot is szereztem. A szakmai előrehaladásom mellett az elmúlt 15 évben megtanultam és több ezer órás gyakorlatban alkalmaztam olyan szakmai önismereti és spirituális képesség fejlesztő módszereket, mint pl. a coaching, ThetaHealing®, kineziológia, AFT®, amelyek segítettek megérteni működésünk mélyebb összefüggéseit, lélektani mozgató rugóit. 

2017-től ötvözve sokrétű tapasztalataimat szabadúszó külső tanácsadóként dolgozom. 

Trénerként a tudatosság, készségek és képességek fejlesztésével, az önbizalom és a kommunikáció erősítésével, stresszoldó technikákkal segítem a csoportokat új megoldásokhoz. 

Céges ügyfeleimnek köszönhetően sok izgalmas és változatos projektben veszek részt, támogatom őket abban, hogy az adott helyzetből, vezetőikből, csapataikból és vállalkozásaikból kihozzák a lehető legjobbat. 

Business coachként, szervezetfejlesztőként elkötelezett vagyok az emberközpontú hatékonyság növelés és a folyamatos fejlődés mellett. A közös értékek felismerését, a képességek jobb kiaknázását segítem elő vezetők, csapataik és szervezetek életében, megkönnyítve a változást és az új megteremtését.  Hiszem, hogy mindig van egy közös út, ami elfogadható és járható, ennek felfedezésére és működtetésére ösztönzöm ügyfeleimet.

Egyéni klienseimet is szívvel-lélekkel bátorítom arra, hogy lépjenek az önismeret útjára, dolgozzanak magukon, bízzanak magukban, mert manapság a legjobb befektetés az önmagunkba befektetett tiszta energia, ami kivétel nélkül mindig megtérül. 

Hálás vagyok továbbá, hogy spirituális segítőimtől és tanáraimtól, valamint a ThetaHealing®, a Heartgrid®, az AFT® rendszerek megalkotóitól tanulhattam és segítettetek utamon, hogy rátaláljak hivatásomra. Vianna Stibal munkássága és találkozásunk 2017-ben Valenciában igen mély hatást tett rám, azóta is inspirál, folyamatosan képzem magam, hiszek az élethosszig tartó tanulásban, fejlődésben