Úton egy új életmód felé

2019.01.24

Év eleje, új kezdetek, ilyenkor gyakran átgondoljuk, hová tartunk, mit szeretnénk elérni és mi az, amin változtatni szeretnénk, vagy a régen halogatott terveinkbe (pl. egészségesebb életmódba, sportolásba, meditálásba, tudatosabb életvitelbe, stb.) végre belekezdenénk. Ahogy telnek a hetek, újévi fogadalmaink szép lassan erejüket vesztik és rájövünk, hogy vannak dolgok, amikhez több kell, mint fogadkozás. Nem beszélve arról, hogy ha nem igazán értük el, amit akartunk, akkor még a lelkifurdalásunk is lassítja az amúgy is nehézkes lendületünket. Pedig nem a fogadalmakkal van a baj, hanem a gondolkodásunkkal, ha azt hisszük, hogy a hosszú évek alatt kialakított szokásainkat egy röpke fogadkozással pillanatok alatt megváltoztathatjuk.

Figyeld meg, hogyan gondolkodsz dolgokról, mert döntően aszerint éled az életed is. Mondtad már valaha, hogy "ááá, nekem ez nem fog menni" vagy azt, hogy "nekem erre nincs időm, most nem fér bele az életembe", vagy átfutott már ilyen a fejedben, hogy "ááá, én úgysem tudok lefogyni"?

Ha igen, akkor valószínűleg olyan korlátozó hitrendszerek állják utad, amik miatt úgy gondolod, hogy nem tudsz változtatni. Ezek a vélekedések alapvetően megnehezítik életedet, mert elhiteted magaddal, hogy nem tudsz változtatni viselkedéseden, szokásaidon. Pedig "ezek" csak téves elképzelések, amelyek befurakodtak a fejedbe és a kifogás gyárad támfalait tartják. A helyzet az, hogy az agysejtek folyamatosan új kapcsolatokat létesítenek egymással, ezért elméd végtelen kapacitással rendelkezik a tanuláshoz és a változáshoz. Tehát ugyanúgy, ahogy egészségesebb étkezéssel megváltoztathatod az alakodat és az egészségi állapotodat, mentális egészséged is javíthatod azáltal, ha a negatív gondolati mintáidat lecseréled pozitívakra, támogatókra. A gondolati és érzelmi nagytakarítás egyik élen járó módszere a ThetaHealing® technika, amivel nagyon gyorsan és hatékonyan lehet hitrendszereken dolgozni. A módszer a mélyebb, tudattalan gondolatainkat és működéseinket segít feltárni, a negatívakat elengedni és új, támogató gondolatokra és érzésekre lecserélni.

Egy biztos, szemléletmódunk megváltoztatása nélkül nem lehet tartós változást elérni! Ezért ez az egyik legfontosabb lépés a változáshoz.

A következő és ugyancsak alapvető lépés az új, pozitív minták szerinti cselekvés és sok gyakorlás. Ugyanis meg kell tanítani magadnak az új minta szerinti lépéseket, amelyek teljesen eltérhetnek a régi rutinodtól. Mint amikor gyerekkorodban addig csináltál valamit, amíg az nem ment. Felnőttként az új dolgokra ugyanúgy rá kell tanulni fejben, érzelmileg, és a cselekedeteinkben is. Nincs mese, gyakorolni kell, ha elbukunk, akkor felállni és tovább csinálni.

Ha akarsz, tégy egy próbát és gondold végig, mennyi új szokást tanultál amióta felnőttél, vagy átvettél a környezetedtől, pl. az extrém gyorsan fejlődő technikai és információs áradatban, nézz rá, mit diktál a reklám dömping és milyen új szokásokra vesznek rá, mint pl. az okostelefon bámulása... Egy csomó szokásunkat szinte teljesen automatikusan, gondolkodás nélkül (tudattalan) tesszük, ezért létfontosságú néha megállni egy pillanatra, lelassítani kicsit és feltenni a nagy kérdést: Valóban ez az, ami szolgálja az életem? Ez az az irány, amerre haladni szeretnék?

"Az élet célja nem az, hogy megtaláld önmagad, hanem hogy megalkosd önmagad."/G.B.Shaw/

Ha úgy érzed, hogy van, amin szívesen változtatnál, de magad sem tudod, hogyan fogj hozzá, akkor adok pár apró tippet, hogyan kezdd el.

1. Egy szokás nem változik meg magától, de Te dönthetsz úgy, hogy többé nem élsz vele! Egyúttal elhatározhatod, hogy felveszel helyette egy új szokást. Kezdd azzal, hogy először rendet teszel a fejedben és döntést hozol, mi az, amivel szeretnél felhagyni és pontosan MI AZ, AMIT AKARSZ!

Sokszor jobban tudjuk azt, hogy mit nem akarunk, mint azokat a dolgokat, amiket szeretnénk elérni. Nincs ezzel baj, az már fél siker, ha tudjuk, hogy mit nem, de itt sokszor elakad a dolog, hogy mégis mi a szöszt akarok?!?! A szösz helyére ugyanis kell VALAMI, ami ráadásul úgy van kitalálva, hogy a tudatunkkal is összhangban van, támogatóan van felépítve. Klasszikus példa arra, ahogyan NE! Pl:"Nem ehetek, le kell fogynom". Ehelyett "Felhagyok a nassolással és az esti nagy vacsorákkal."

Ez utóbbi gondolat önmagában azonban még gyakran nem elég, kell a tudatunknak, hogy akkor mi lesz helyette- ugye nem az éhhalál?!?!? Pl. "Egészséges életmódra térek át, elkezdek rendszeresen sportolni." Egy ilyen támogató cél már könnyebben kidolgozható, ezt érdemes részletesen kifejteni.

2. Ha már tudod, mit szeretnél, akkor alábbi kérdéseket feltétlen gondold át és válaszold meg magadnak:

  • Mi késztet rá?
  • Elhiszem, hogy képes vagyok rá?
  • Hajlandó vagyok elegendő időt és energiát bele tenni?
  • Mi a tervem?
  • Milyen segítségre lesz szükségem?
  • Felkészültem arra a lehetőségre, hogy néha hibázom majd?
  • Képes leszek rövid időn belül újra folytatni, amit elkezdtem?
  • Hogyan követhetem nyomon fejlődésemet?
  • Mivel jutalmazom magam az elért sikereim miatt?

Pl.: "Van rajtam kb. 10 kg túlsúly, ettől nem érzem jól magam. Még nem vagyok teljesen biztos benne, hogy sikerülni fog 10 kg-tól megszabadulni a nyárra, de elhiszem, hogy képes vagyok valamennyit.... leadni addig. Ezért hajlandó vagyok egészségesen étkezni, heti étrend tervet, bevásárló listát csinálni, sportolni (futni, edzeni). A nasikat kidobom, új egészséges nasikra keresek rá a neten. Felkészültem arra, hogy lesznek mélypontjaim, ilyenkor adok magamnak max. 1 hetet, majd újra visszatérek az új szokásaim gyakorlásához. Naplót vezetek mindenről, 2 hetente mérem magam (centiben és kilóban is), a lépésszámaimat is vezetem. Van egy cél álom ruhám, ami a kedvencem volt és azt szeretném a nyaraláson viselni."

3. Úgy szabadulhatsz meg a rossz szokásaidtól, ha felszámolod a hozzá kapcsolódó dolgokat is.

Pl.: Bevásárláskor nem rakom tele a kosarat csokival és chipsszel, kidobom az otthon tárolt nasikat. Helyette egészséges hozzávalókat veszek, az előre kinézett receptekhez. Leteszem az autót, tömegközlekedéssel megyek munkába.

4. Helyettesítsd a felszámolt dolgok által keletkezett űrt hasznos, számodra előnyös dolgokkal, cselekvésekkel, új szokásokkal. Adj magadnak határidőket! Minél konkrétabban és részletesebben tervezed meg eleinte az új tevékenységeidet, annál könnyebb ráállnod és sikerélményeid is lesznek.

Pl:" A héten egészségesen főzöm" helyett - "A hétre előre eltervezett, egészséges metodic menü szerinti bevásárló listával indulok vásárolni. A mélypontjaim du. 3-4 óra között vannak, ezért előre elkészített egészséges uzsonnát csomagolok, ha rám törne az éhség."

"A héten sportolok" helyett - "A héten 2-szer, amikor a gyerekek edzésen vannak, én felmegyek a felnőtt kondi terembe edzeni. Az irodában lift helyett a lépcsőt használom."

Célszerű egy külön naplót indítanod, amiben nyomon tudod követni előrehaladásod, és az is segít, ha nem csak gondolkozol, hanem le is írod terveidet, ezzel még jobban ráhangolod magad, a tudatodat, egyre jobban elképzeled magad, érzelmeid felerősödnek, így még nagyobb súlyt és elszántságot adsz a kezdeti lendületnek. Minél jobban beleéled magad, annál nagyobb erőd lesz hozzá! 

Kedvesek, szívből kívánok Nektek sok boldog megújulást, előrelépést és sikerélményeket! Hajrá 2019! :) <3